Jelenlegi hely

Lebonyolítás

A verseny két egymást követő fordulóból áll.
Az első fordulóban a jelentkezéshez szükséges egy pályamunka feltöltése .doc vagy .docx formátumban a verseny hivatalos honlapjára, melynek a diákok által elkészített munka rövid, legfeljebb négyoldalas leírását kell tartalmaznia. A pályamunka tartalmi részében ki kell térni az elkészített eszköz/program céljára, innovatív jellegére, a megoldás módjára és az elért eredményekre. A beküldött pályamunkákat szekciónként egy zsűri pontozza. 
 
A pályamunkákat a dokumentum formai követelményeit tartalmazó sablon lapján kell elkészíteni, majd a regisztrációs oldalon az útmutatót követve kell felölteni.
 
A sablon fájl: SZIIV2018_sablon.docx
 
 
Fontos dátumok:
  • 2018. március 6. március 12. - Pályamunkák beküldésének lezárása
 
 
 
A verseny döntője a Kreatív Tudományos Program Középiskolásoknak keretei között kerül megrendezésre az Szegedi Tudományegyetem Bolyai épületében. A döntőben a legjobb pályamunkát beküldő csapatok vehetnek részt, ahol egy rövid, 10-12 diából álló prezentáció segítségével kell bemutatniuk munkájukat. A prezentáció hossza maximum 15 perc, mely végén a szekció zsűrije és a versenyen részt vevő csapatok feltehetik kérdéseiket, jelezhetik észrevételeiket. A döntő során lehetőséget biztosítunk a fejlesztett rendszerek működés közben történő bemutatására is. Kérjük a versenyzőket, hogy prezentációikat (vagy azok webes elérhetőségét) az alább megadott határidőig küldjék el a verseny központi e-mail címére!  A bemutatott pályamunkák rövid, legfeljebb négyoldalas leírásából egy konferenciakötet is készül.
 
A döntő a KTPK rendezvény első napján kerül lebonyolításra, mely után egy közös vacsorára hívjuk meg a csapatokat, majd a szállást is biztosítjuk. A második napon az Együtt a Jövőért Egyesület Szövetség közreműködésével izgalmas interaktív programokat, workshopokat és laborlátogatást szervezünk, végezetül a verseny ünnepélyes eredményhirdetése kerül megrendezésre.
 
 
A döntőbe való részvételre minden csapattagnak és a kísérő tanárnak is regisztrálnia kell a megadott határidőig, csak így tudjuk biztosítani a szállást és az étkezést. Szállást 1 éjszakára a Novotel Hotelben, étkezést mindkét napra biztosítunk.
 
Fontos dátumok:
  • 2018. március 20. (módosult) - A döntőre meghívott csapatok értesítése
  • 2018. március 26. (módosult) - Regisztráció a döntőben való részvételre
  • 2018. április 4. - Prezentációk beküldése
  • 2018. április 6 - 7. - A KTPK rendezvény keretei között megrendezett döntő